Borokról, nektek...

Borok, borok mindenfelé!

27. Budapest Borfesztivál sajtótájékoztató

2018. augusztus 29. - GyökösiAttila

Pár hónapja kitaláltuk, hogy az idei, szám szerint 27. Budapesti Borfesztiválról nem csak szimpla látogatóként szeretnénk beszámolni, hanem igyekeznénk már az előkészületekről, a fesztivál építéséről, és a háttérinformációkról is tudósítani. Barbinak ez a kedvenc fesztiválja, talán csak a városligeti Rosalia veheti fel nála a Budapest Borfesztivállal versenyt, és ha már úgyis boros blogot/vlogot viszünk, és a fesztiválon is kint leszünk, hát kössük össze a kettőt.

budborfo1.jpg

Úgy néz ki, így is lesz. Volt már írásunk a fesztivál történetéről és egy videónk és posztunk az idei fesztivál kapcsán, de a java még persze csak most jön.

Ma például ellátogattunk a fesztivál sajtótájékoztatójára. Egy sajtótájékoztatóról általában két dolgot lehet tudni előre. Egyrészt, hogy sokan fognak sok okos dolgot elmesélni az adott témáról, másrészt hogy ezt ott igazán kevesen tudják értőn, megjegyezve hallgatni. Persze külön-külön az előadók csupa látványos és érdekes dologról beszélnek, (esetünkben például a fesztivál történetéről, a folyamatos sikerekről, a SPAR támogatásáról pontosabban a velük való több éves együttműködésről, a borkultúra helyzetéről, vagy épp a látogatók számáról) de egymás után hallgatva azért nehéz igazán pontosan megjegyezni mindent.

Szerencsére ezt tudják az ilyen tájékoztatók és sajtóesemények szervezői is, ezért aztán ellátnak a fontos dolgokat írásban rögzítő anyagokkal is.

A sajtótájékoztatón az alábbi képen szereplőket hallhattuk: Dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, Gál Péter, az Agrárminisztérium Agrárpiaci Főosztályának főosztályvezetője, Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, Heiszler Gabriella, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója és Zilai Zoltán, a Magyar Szőlő- és Borkultúra Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

budborfo2_1.jpg

Maga a sajtótájékoztató pedig a Bárkert Bistroban került megrendezésre, ami egy roppant látványos, a várkert századfordulós miliőjét modern elemekkel vegyítő hely, valóban mutatós és stílusos. Ahogy hallhattuk, a tulajdonosok minden kreativitásukat bevetve igyekeztek olyan hangulatot teremteni, ahol az utcáról betévedő turisták, a nyakkendős üzletemberek és a baráti társaságok is találnak a helyben valami pluszt, ami miatt beleszeretnek. Tivadar György séf merész ötletei és kifinomult ízlése tetten érhető az ételekben.

Amiket ki is próbálhattunk, hiszen erre is gondoltak a szervezők. Sőt, ha már egyszer boros rendezvényről van szó, borok kóstolására is volt mód a főtámogató SPAR jóvoltából. (Az elhangzott a tájékoztatón, hogy a SPAR a fesztivál hetében hozza ki az őszi borkatalógusát, és ebben az időszakban a szokásosnál bővebb borválasztékra is számíthatunk a SPAR üzletekben.) Az ő őszi kínálatuk néhány tételét volt módunk megkóstolni. Tényleg finom borokra bukkantunk. Volt azonban a kóstolóasztalon egy tétel, amely teljesen elvarázsolta Barbarát. Ez pedig Vincze Béla Syrah Mészhegy biobora volt. Pedig Barbi nincs oda a bioborokért, de ezt egyszerűen imádta, csinálunk is egy videót majd róla, ha szerzünk egy palackkal belőle. 

Szóval a sajtótájékoztató nagyon is rendben volt, a körítéssel sem volt baj. De nézzük, mit várhatunk az idei Borfesztiváltól, milyen is lesz a 27. rendezvény?

2018. szeptember 6-9. között a Budai Vár teraszain vár Európa egyik legszebb borfesztiválja:

A Budapest Borfesztivál 27. alkalommal várja a borozni, kikapcsolódni, szórakozni vágyókat a főváros talán legimpozánsabb helyszínén, a megújuló Budai Várban. Az idei év fókuszába a Balaton, a balatoni borászok és boraik, a helyi gasztronómia és kultúra kerül. Persze ezen túl is számos megszokott, és pár új program is várja a látogatókat:

Pár borpár - szakmai kóstolók a Budapest Borfesztiválon. A játékos kóstolóprogram keretében az előre meghirdetett borpárok bemutatásával a borászok szakmai érdekességeket mutatnak be a látogatóknak, olyan borpárok segítségével, melyek két tagja csak egyetlen jellemzőben különbözik. A borpárok fellelhetőségéről a helyszínen kis füzet tájékoztatja az érdeklődőket.

VinAgora Taste of Hungary: Magyarország legszebb borai. A különleges szakmai program elsődleges célja, hogy szigorúan válogatott borokon keresztül felhívja a figyelmet a magyar borok sokszínűségére, a helyi szőlőfajták és hazai borstílusok sajátosságaira.

A Borfesztivál idén a Balatonra és a tó körül található borászatokra, borokra szeretné felhívni a figyelmet a „Balaton MOST” program keretében, így számos hasznos információt találhatunk a Balatonról, gasztronómiájáról, jellegzetes borairól. A Balaton az ott élők által üzen: a nyár után fedezzük fel ezt a csodás helyet ősszel télen és tavasszal is. A Borfesztivál több mint 20 balatoni borászától bátran kérdezzük meg, hogy milyen élményeket, titkokat, csodákat rejt a térség év közben.

A Borfesztivál már elengedhetetlen része a Butlers Borkvíz Bár interaktív sátor, ahol számtalan, borral kapcsolatos érdekesség található a NÉBIH Borászati és Alkoholos Italok Igazgatósága közreműködésével. A játék végén a megszerzett tudás tesztelhető, az ajándék garantált!

Újdonság a Borfesztiválon a Vinometer online borkóstoló alkalmazás által kínált program. A Vinometer szakértői különböző tematikus kóstoló útvonalakat állítanak össze. A játékban résztvevők minden állomáson megkóstolnak egy-egy bort, melyeket a Vinometer alkalmazás segítségével értékelnek. A nap végén a legjobbra értékelt borok közül egy-egy palack kisorsolásra kerül.

Koncertek, fellépők:

A már megszokott módon, idén is nagyszerű művészek, előadók készülnek az idei Borfesztiválra, hogy négy színpadon szórakoztassák a közérdeműt. Első nap fellép a Kéknyúl, majd a nap nagy koncertjét a Kiscsillag együttes adja. Pénteken a nagyszínpadon a Tárkány Művek, majd Mörk koncertezik, este pedig Boban Marcovic fia, Marco Marcovic lép fel. Szombaton a jazz zenéé a főszerep. A nagyszínpadra a Rafael Márió Trió, Gereben Zita Quintet és Bágyi Balázs Quartet készül műsorral, este fellép a Stúdió11 majd a Koós-Hutás Áron E.T. Project. Vasárnap a népzene kerül a középpontba: egész nap folklór várja a látogatókat.

Szóval az idei eseményt tényleg nem szabad kihagyni: Budapest Borfesztivál a barátokkal szeptember 6-9. között! Információk, tudnivalók, és minden IS:

https://aborfesztival.hu/

Hétfőn a fesztivál 'nyitóprogramján' a boregyetemen is ott leszünk, arról igyekszünk egy hosszabb, videós beszámolót összerakni. Ne menjetek sehová, jövünk mindjárt!

A bejegyzés trackback címe:

https://barbwine.blog.hu/api/trackback/id/tr6014210301

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.