Borokról, nektek...

Szekszárd völgyei

2018. november 13. - GyökösiAttila

Ez a kedd sem telt el haszontalanul, a Wineglass Sajtóklub meghívására újra egy kóstolón vettem részt a Palack borbárban. A borait bemutató pincészet ez alkalommal a Vida Családi Borbirtok volt. Vidáék boráról, egy Öregtőkék Kadarkáról már forgattunk videót, (Barbara számos kedvence között ott a kadarka is) de kíváncsi voltam magára Vida Péterre és a bemutatandó boraira. Elmentem hát, és nagyon nem bántam meg, talán a legérdekesebb borbemutatón jártam idén.

nyito.jpgA bemutatót ifjabb Vida Péter tartotta, ő vezeti jelenleg a kis, családi pincészetet (23 ha, évi 150 ezer palack), persze édesapjával, idősb Vida Péterrel együtt. Péter elég sokat mesélt magáról a pincészetről, illetve arról is, hogyan is indult az egész, és hogyan csöppent ő ebbe. A családjukban ugyanis egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy a »gyerekek« kell tovább vigyék a gazdaságot, és Péter két testvérével egyetemben nem is ebbe az irányba indult, ő például gazdasági-marketinges szakemberként több jó nevű multinál is dolgozott, jó ideig külföldön is. Aztán valahogy mégis visszahúzta valami a családi birtokra, és a kezdeti beletanulás után (ami azért nem volt teljesen sima ügy, és amiről szintén hallhattunk néhány érdekes részletet) idővel a kellő szakképzettség is meglett, 2011-től pedig már aktívan ezt a tevékenységet végzi.

Kicsit megismerhettük Szekszárdot is, a »völgyek vidékét«. Péter a magas minőségű, elegáns, jó ivású borokra esküszik, és szerinte ilyen maga Szekszárd is, báj és elegancia jellemzi a borvidéket. Kiderült az is, hogy 2010-től kezdve teljes állománycserét hajtottak végre, és mára gyakorlatilag csupa új telepítésű, a saját igényeik alapján összeállított szőlőültetvényen gazdálkodva igyekszenek megalkotni ezeket az elegáns borokat. (Egyébként később még azt is megtudhattuk, az új telepítések alá milyen – különböző – füvet vetettek, és miért.)

Á! Rengeteg mesélni, beszámolni való volna ám!

Sosem gondoltam volna, hogy egy kétórás szeánszon ennyi témát, ennyi érdekes részletet lehet érinteni, mint amit Péter mondott el nekünk. A szőlő újratelepítésétől a fajták kiválasztásán át a termőhely talajáig, az értékesítés trükkjeitől és tapasztalataitól az ázsiai borkereskedelem érdekességein át reptéri vámmentes boltokig, az öregtőkék és a bonsai rokonságától az ázsiai gondolkodásmódon át a spanyol boros címke tervezésig, közbül a szürethez használt ládák méretén (kis láda a jó láda, lehetőleg két órán belül a feldolgozóba kell kerüljön a leszüretelt szőlő) át hihetetlen sok témát érintett, közbül komoly mennyiségű személyes, a borhoz, a vidékhez, a munkához kapcsolódó információval, véleménnyel amit gyakorlatilag lehetetlen egy blogposzt keretében visszaadni.

Annál is kevésbé, mert fő témánk, maga a borkóstoló sem volt átlagos…

Itt ugyanis borpárokat kóstolhattunk. Ez is Péter ötlete volt, gyakorlatilag ugyanazoknak a boroknak két különböző évjáratát, illetve egy esetben ugyanazon évjárat két különböző dűlőn termett változatát kóstolhattuk párban.

Az első páros a Vida Családi Borbirtok Roséja volt 2017-es és teljesen friss, még szűretlen 2018-as évjáratban. Ezt a rozét Pinot, Kékfrankos és Kadarka házasításával készítik. Magáról a rozéról is sokat megtudhattunk, legelébb azt, hogy miért is érdemes rozét készíteni, hiszen azzal teli van a piac? Péter erre azt mondta, hogy az ő rozéjuk a testesebbek közé tartozik, telt, kerek ízvilágú bor, amelyik remek például ételpárosításokhoz is. Épp ezért ő azzal sem ért feltétlen egyet, hogy a rozé csak igazán fiatalon lenne fogyasztható, erre is jó példa volt a kóstolt 2017 évi bor.

És hogy milyenek voltak? A 2017-es borról elsőként azt írtam le, hogy „rendkívül aromás”. Kerek, illatos, egy rozéhoz képest mindenképp szokatlan mélységeket mutató bor. Kifejezetten bejött. A 2018-astól ezután azt vártam, hogy nyilván frissebb, nyersebb lesz. Ez csak részben jött be, intenzívebb, erőteljesebb aromákat mutatott, friss volt, de messze nem nyers. Az biztos, hogy mindkét változat jóval többet tud, mint amit a rozé kategóriától elvárnék. A két kóstolás után Péternek adtam igazat, aki a 2017-est érezte jobbnak. Mondta is, hogy ilyentájt nagyon sok kereskedésben igyekeznek kedvezményekkel megszabadulni a tavalyi rozéktól, és érdemes lehet azért némelyikkel tenni egy próbát azok közül is.

hat.jpg

A következő páros az Öregtőkék Kadarka 2015-ös és 2016-os évjárata volt. Itt Péter sokat mesélt magáról a kadarka fajtáról, például arról, hogy messze nem minden évben hoz igazán jó termést. És mesélt az öregtőkékről is, amelyek között náluk akár 1920-as években telepítettek is vannak. Ezek persze már nagyon idősek, kifejezetten alacsony tőkék, amelyeken sokszor csak 2-3 fürt szőlő terem. Kinézetre pedig hasonlítanak egy kiterjedt bonsai ültetvényre, amellyel kapcsolatban hallhattunk is egy mókás sztorit egy japán vásárlóról, aki bizony bonsai-nak nézte az öregtőke ültetvényt. A Kadarkával kapcsolatban azt is hallhattuk, hogy Vidáéknál ez vékony, filigrán, de kifejezetten elegáns bort adó fajta, amit épp ezért most már nem is tesznek fahordóba, hogy megmaradjon ez a fajtajelleg. Ezt egyébként a külföldi vásárlók kifejezetten szeretik is.

A két kóstolt évjárat között én nem is éreztem igazán nagy különbséget, a 2015-ös tétel még fahordós érlelésű volt, ez talán érezhető is volt az aromában, de azért nem biztos, hogy egy vakkóstolás alkalmával is ki merném ezt jelenteni. Mindenesetre igazán kellemes bort kóstoltunk, fűszeres, könnyed (de nem könnyű!) bizonyos értelemben lendületes, tényleg elegáns bor, nekem egy bálteremben keringőt táncoló táncosok jutottak eszembe róla. A pohárba illatolva érezni véltem egy finom, talán oportóra jellemző illatot. (Tegnap Barbarával épp Oportóról forgattunk videót, még az orromban volt az illat.)

Ezután jöttek a kékfrankosok, volt több is, de számomra igazán érdekes a Hidaspetre Kékfrankos 2017 évjáratának déli- és keleti oldali dűlőn termett változatainak összehasonlítása volt. Ezt a bort Vidáék korán szüretelik, majd hazai gyártású másod-harmad töltésű fahordókban érlelik. Egy kérdés kapcsán meghallgathattuk ennek a dűlők közti különbségnek a tudományos magyarázatát is, Kicsit eltér a különböző fekvésű területek éghajlata, más a napsütéses órák száma, némileg talán a talajszerkezet is, így aztán már maga a szőlő sem egyforma, ugyanaz a fajta eltérő bogyóméretű szőlőt terem. És hogy én mit éreztem?

Ez bizony egy illatos, méghozzá kifejezetten édes illatú, érett gyümölcsöket mutató bor. Tényleg így van, igazából fűszerek és gyümölcsök játéka ez a bor. Illatában és ízében is a fekete bogyós gyümölcsök a legjellemzőbbek. Semmiképp sem könnyű bor szerintem, szép savak és tanninszerkezet, és nagyon-nagyon gazdag aromák jellemzik. Nem is hagytam egyik változatból sem a pohárban… És hogy kiéreztem-e a két dűlő közti különbséget? Khmm… jöjjön a következő tétel inkább.

nyolc.jpg

Ez pedig a borászat csúcsbora, a La Vida 2013-as évjárata. Ez is egy cuvée, Merlot/Cabernet Sauvignon/Kadarka fajtákból készül, kizárólag kiemelkedő évjáratokban. 14 hónapot tölt 500 literes másodtöltésű hordókban, és további 6 hónapot palackban. Illatában gazdag és buja gyümölcsösség, ízében finom elegancia és gyönyörű egyensúly. Érdekesség, hogy a kadarka mindössze 3%-át (!) képezi a házasításnak, mégis fontos része, Péter elmesélte, hogy sokat kísérleteztek és próbálkoztak a cuvée megalkotásakor, és bizony ez a 3% igenis fontos a végső minőséghez. (Többet azért sem lehet használni, mert a kadarka kezdetben finom és elegáns, ahogy már mondtuk, de idővel fokozatosan erőre kap, szóval ésszel kell használni, kicsit olyan, mint valami fűszer.) Megtudtuk azt is, honnan származik a csúcsboruk neve, ez még édesapja egy spanyolországi útján született, amikor is egy spanyol borásszal történt beszélgetést követően határozta el, hogy ha egyszer lesz egy csúcsboruk, azt bizony így fogják hívni.

És persze így is lett. 

het.jpg

Arról ez a két óra meggyőzött, hogy biztosan nem ez a pincészet utolsó csúcsbora. Ifj. Vida Péter egészen lenyűgöző figura. (Szabad ilyet írni vajon? Mindegy már.) Persze a fiatalabb generációban számos jó képességű, jól képzett, nyitott borászt találunk. De Péter például marketinges múltja miatt nagyon sok olyan momentumra, nagyon sok olyan részletre is odafigyel, amit mások esetleg észre sem vesznek. Úgy érzem, képes kicsit más szemmel, más nézőpontból tekinteni dolgokra. Mindemellett a szőlőhöz és a borokhoz is ért, ráadásul mer (mernek) próbálkozni, újat tanulni és azt adott esetben ki is próbálni.

Szóval én a magam részéről odafigyelek ezentúl a Vida borokra. És mindenképp elmegyünk hozzájuk forgatni, mert ezt a sok csodát látni kell, ráadásul készül már az új arculat, az új (spanyol) címkékkel, épül az új feldolgozó, szóval lesz mit mutatni a videóban.

Utóirat:

És hogy miről NEM írtam most? Nézzük címszavakban:

  • Legfőképp, hogy miért a völgyek vidéke Szekszárd...
  • Miért a pince kulcsa a metszőolló?
  • Pontos talajvizsgálat, avagy hol az agyag?
  • Miért, mennyiért és főképp hogyan tervez egy spanyol grafikus címkét és arculatot egy magyar borászatnak?
  • Van-e Szekszárdon élet?
  • Mekkora választékot kínálhat egy kis családi pincészet?
  • Milyen lesz Vidáék új termékválasztéka?
  • Hogyan működhet jól egy regionális (bor-) egyesület...

and many more ahogy a művelt ír marketinges mondaná. És mindezt két óra alatt. Nem is hiszem. Node majd a videóban mindent elmesélünk. Maximum több részes lesz. 

A bejegyzés trackback címe:

https://barbwine.blog.hu/api/trackback/id/tr9314371197

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.